Csolnok bányászata

A szénmedence bányászata a csolnoki Miklós-berekben kezdődött 1781-ben, innentől a község területén 1978-ig megszakítás nélkül folyt a széntermelés. Miklós-berek Csolnok és Annavölgy határán fekszik, az itt kifejlődő bányászat – noha két község területén zajlott – egy egységet képzett. A kiszállítás azonban egyre inkább Annavölgy felé tolódott, ezért a szenet is „annavölgyinek” nevezték, bár tulajdonképpen nagyrészt Csolnok közigazgatási területe alól bányászták. A korszak ismert termelőhelyei: Péter-Pál-táró, Franciska-akna, Antónia-lejtakna, Teréz-táró, Alajos-akna, Henrik-akna. 1838-tól a kisüzemi bányászat helyett teret hódítottak a nagytőkések. 1838-ban Miesbach Alajos szerezte meg a szénjogot, lemélyítette a Gusztáv-aknát három légaknával és a gőzgéppel felszerelt gépaknával. 1849-ben kötötték össze a Palatinus-aknát a Mária-Dorottya-táróval.

1857-ben Miesbach bérleteit Drasche Henrik vette át a szénmedence legtöbb bányájával együtt, így a majdani 1946-os államosítás előtt ez az egyetlen időszak, amikor az egész medence egy kézbe került. Csolnoki, annavölgyi bérleteit 1868-tól 30 évre a „Kőszénbánya s Téglagyár Társulat Pesten” veszi át. A társulat a szén kiszállítását teljesen Annavölgyre koncentrálja, a Miklós-berki akna helyett 1878-tól az annavölgyi Vilmos-aknából (mai művelődési ház környékén) majd 1890-tól a közelében nyíló Samu-táróból folyt a kitermelés. 1898-ban lépett színre az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt., amely a Salgó érdekeltsége volt, 1925-ben be is kebelezte a céget. A társaság intenzív kutatásba kezdett, amelynek eredményeként Miklós-berektől északkeletre, Csolnok közelében 1905. április 1-jén megkezdte a 240 méter mély Auguszta-akna mélyítését.

Erre azért is szükség volt, mert a Samu-táró műveletei a bejárattól már 2,5 kilométer távolságban zajlottak, így a szállítás költségei magasak voltak. Ez a bánya már jelentős hatással volt Csolnok fejlődésére, mert a bánya közelében felépült 1907-1908-ban az Auguszta-telep munkás- és tiszti lakásokkal, iskolával, óvodával, munkásotthonnal. Utóbbiban működik ma a Csolnoki Bányamúzeum. A bánya építésénél elkövették azt a hibát, hogy légaknát nem építettek, emiatt egy évig szabályos légvezetés nélkül, ventilátorral és légcsővel megoldott szellőztetés segítségével folyt a munka. 1907-ben lyukasztottak át az annavölgyi bányarészbe és létrejött az áthúzó légvezetés. Gondot jelentett a megfelelő tömedékanyag hiánya is, amely probléma a Homokvasút megépítéséig nem is oldódott meg. Az akna faácsolattal készült és gőzgéppel szerelték fel. 1907-ben épült meg az aknától a dorogi osztályozóig vezető kötélpálya. 1910-ben a délebbre fekvő, a vetődések (a kőzetrétegek olyan törése, amely mentén a rétegrészek függőleges irányban elmozdultak egymástól) által felvetett mezők lefejtésére telepítették a Teréz-aknát. A Reimann-altáró 1924. február 4-én az Auguszta-aknát is elérte, így a szenet innentől ezen keresztül szállították Dorogra, emiatt a kötélpályát leszerelték. A II-aknát (a mai Petőfi Sándor utca 90.) 1923-ban mélyítették le, majd a következő évben termelésbe állították.

Az altárót Annavölgyig hosszabbították meg, egyik szárnyvágatába telepítették a IV-aknát. 1927-ben az Auguszta-aknát 43,2 mᶾ/ perc hozamú vízbetörés érte, amely elárasztotta Annavölgy műveleteit is. 1928-ban víztelenítették a vágatokat, de 1931-ben felhagyták az annavölgyi részt és az üzemvezetőséget a II-es aknához helyezték át, továbbra is Auguszta-akna néven. 1941-ben Teréz-aknát betömedékelték. A II-akna 1966-ig volt üzemben, az épületeiben később galvánüzem létesült. Az Auguszta- valamint a II. akna 1907-1966 között 11 355 944 tonna szenet termelt, a legtöbbet 1933-ban, 484 920 tonnát. Az akna területéhez tartoztak az altáróból indított harántvágatok fejtései, II. akna megszűnte után ezeket a X-es akna szervezetében 1968 decemberéig művelték. 1973-ban a Borókási bányaüzem a II-es akna területén az altáró szintjén nyitott termelőhelyeket. A sorozatos vízbetörések miatt folyamatos szervezeti változások keretében XIX-es akna majd később Ebszőnybánya folytatta a munkát, a XIX-es akna elfulladása után ismét a sárisápiak művelték a területet 1978-ig, amikor a II-es akna és egyben Csolnok bányászata is befejeződött.

Auguszta-akna létesítésekor az aknától északra fekvő területet is megkutatták, de vékony, elpalásodott szenet találtak. Később a fúrásokat a fekü mészkőig mélyítve vastag és jó minőségű széntelepeket tártek fel. Ide telepítették 1915-ben a Reimann-(később I-es) aknát (a mai Szénbányászok útja 32.) és a hozzá kapcsolódó Reimann-altárót.

A létesítmények 1917-re készültek el, az akna 3,5 méter átmérővel döngölt betonból készült. A Homokvasút 1923-as megnyitásáig a nagy reményekkel indult üzem a rossz tömedékanyag miatt nagy nehézségekkel küszködött, de a homokellátás megoldása után, 1932-ig nyugodt üzemmenet volt a jellemző. 1932. július 13-án az akna 16,6 mᶾ/perces vízbetöréssel elfulladt. 1934-ben nyitották újra, 1944-ig ismét termelt, de ekkor a környéken zajló harcok következtében ismét vízbetörés miatt állt meg a munka. Az üzemhez tartozó bánya volt az 1930-ban lemélyített V-ös akna, amely nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, ezért 1941-ben betömték.

Szintén a Reimann-akna része volt VI-os akna amelyről külön ismertetőben szólunk. A Reimann-akna, amelyet az államosítás után inkább I-es aknának neveztek, 1969-ig 9 515 426 tonna szenet termelt. A legbőségesebb hozamot 1927-ben produkálta; 396 810 tonnát. Az akna pillérében és az altárószint felett kisebb mértékű bányászkodás folyt 1974-ig. A Reimann-akna telepítése nem volt akkora hatással Csolnok településképére mint Auguszta-akna, mert az altáró Dorogra nyílt, így az új bánya munkástelepe, tiszti lakóházai Dorogon épültek fel.Így a Reimann-akna körül csak az állandó rendelkezésre állók számára épültek lakóházak. Az altáró véglegesen Dorogot tette a szénmedence központjává az Esztergom- Szászvári Kőszénbánya Rt. (később Salgó) területén.

Jó minőségű, vastag széntelepeket találtak Csolnokról délkeletre a borókási területen, vastag paleocén és művelésre való középső eocén telepek virágzó bányászatot ígértek, azonban a paleocén szénmezők a fokozott vízveszély miatt máig kitermelésre várnak. A középső eocén telepekre mélyítették IX-es aknát, melynek történetét külön ismertetjük. A paleocén telepekre a XII-es aknát telepítették 1937-ben, a mélyítéssel 1939-ben végeztek.

1940-ben a Reimann-altárót a külszínig meghosszabbították egy szárnyvágattal, a szállításhoz az altáróból lejtaknát mélyítettek XII-es akna alapfolyosójáig az oligocén telepekig. A IX-es aknától távolabb eső középső eocéntelep fejtésére pedig a külszínről indult XIII-as lejtakna. A homokellátás biztosítására 1942-ben az aknáig kiépült a Homokvasút. A XII-es akna termelése 1943-ra 170 000 tonna/évre futott fel, de a vízemelés már 14 mᶾ/percre emelkedett. Az év végén a fakadó vizek nyugodt vízben való elzárása céljából a bányát tervszerűen víz alá engedték, a cementálás munkálataival is végeztek, azonban a háború miatt a víztelenítés már csak 1952-ben történt meg. Így a bányába óriási összegeket befektető Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. mindössze 350 860 tonna szenet termelhetett ki. A termelés bővülésével a vízemelés ismét fokozódott, 1961-ben óriási beruházás kezdődött a bánya vízvédelmére és a XII/A-akna mélyítésére (Táncsics Mihály út 12-16).

Az új akna vette át a szállítást a régi lejtősaknától 1969-ben, a vízemelést is kettéosztották, a két akna 45-45 mᶾ/perc víz emelésére volt képes. Azonban ez az óriási teljesítmény sem volt elég, amikor 1970. július 7-én megtörtént a szénmedence legnagyobb, katasztrofális mértékű vízbetörése 140 mᶾ/perc hozammal, aminek következtében a bánya 6 óra 45 perc alatt elfulladt. A bányában 3 226 000 tonna szénvagyon veszett oda, amely még további – körülbelül 16 évi – termelésre lett volna elegendő. A víz elzárását ugyan megkezdték és 12,5 millió forint befektetésével el is végezték, azonban a bánya újranyitására hitelfedezet már nem állt rendelkezésre, ezért a szénvagyon a mai napig kitermelésre vár. A XII-akna 3 168 199 tonna szenet termelt, a legtöbbet 1963-ban, 218 441 tonnát.

A XIV-es aknát a XII-es aknától nyugatra 1945-ben kezdték mélyíteni.

A bánya a XIII-as lejtaknából feltárt oligocén és a középső eocén telepek nyugati folytatását fejtette, de a termelést folyamatos úszóhomok betörések nehezítették. A szén elszállítását a XII-es aknai altáró-szárnytól induló szerpentines bányavasúttal végezték. Az úszóhomok-betörések közül a legsúlyosabb 1956. augusztus 6-án történt, amikor is négy nap leforgása alatt 3000 mᶾ homok hatolt a bányába. A XIII-as lejtősaknát 1969-ig légaknaként használták tovább, ekkor a termelést beszűntették, a XIV-es aknát betömedékelték, külszíni létesítményeit lebontották. 1970-ben a mezőt XIII-as lejtősakna felől újranyitották. Az elfulladt XII-es akna kiesett termelésének részbeni pótlására és a létszám megtartására, a termelés 1974-ig folyt. Ekkor derült ki hogy XII-aknát nem nyitják újra, így a lejtakna termelését is beszüntették. A mezőből 2 984 189 tonna szenet termeltek, a legtöbbet 1953-ban, 183 265 tonnát.

A csolnoki a nagy bányák közül az elsőként megnyitott Auguszta-akna szénmezején fejeződött be a bányászat 197 év után.

Források:

Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)

Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)

Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)

Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)

Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu

Fotók: Pick József, Solymár Judith gyűjteményéből, valamint a kisvasut.hu oldalról.