Mogyorós bányászata, a Tanbánya
Mogyorósbánya környékén a művelésre való széntelepek oligocén korúak, magasabban helyezkednek el az eocén széntől, de gyengébb minőségűek is. A községtől délre folyt kutatások során találtak eocén szenet is, de vékony, elpalásodott telepekben. A bányászat 1812-ben kezdődött a Weissenberger és Társai cég által, 1836-ban Miesbach Alajos vette át. Ebben az időszakban a szénmedence termelésének 85 %-át innen szállították. Több, kis akna mélyült le, ezek nevei Lelő-, Víz-, Henrik- I-, II-, III-, IV-, Magdaléna-, Carolin-, Alois-, Jozefin-, Laurenz-aknák, II-es légakna és Kutató-akna. 1862-ben épült a Ferencz József táró. A szén gyenge minősége és a szállítási nehézségek miatt a bányászatot beszüntették egyes források szerint 1874-ben, más adatok szerint 1883-ban. Ezen időszak alatt 486 195 tonna szenet termeltek. Párhuzamosan az észak-nyugatra elhelyezkedő szarkási területen is folyt bányászat 1836-1895 között, 441 408 tonna termeléssel.
A mogyorósi bányászatot a II. világháború alatt, 1942-ben kezdték újra, a 117-es szintről indították az I-es és II-es lejtaknapárt a 30 m-es szintig. A szén elszállítását az Almásfüzitő-Esztergom vasútvonalig kötélpályával oldották meg, a felrakásra az ideiglenes jellegnek megfelelően fából készült bunkereket építettek. A termelés 1944-ig folyt, a közvetlen harci események miatt a vízemelés megszűnt, a bánya elfulladt. A víztelenítéssel 1945 második felében végeztek, a termelés a 63-as és a 73-as szinten indult újra. A termelés folytonosságának biztosítására az eddigi aknáktól nyugatra mélyítették a III-as lejtaknát, de ez rövid életű volt a szarkáspusztai mezőgazdasági épületek védőpillére miatt. Keletre a IV-es és V-os lejtaknát mélyítették, a decentralizált terület miatt a szállítás egyszerűsítésére a kötélpálya helyett keskeny nyomtávú vasút épült a MÁV vonalig. 1952-ben nyitották meg a VI-os lejtaknát ahol 1954-ben tanbányát rendeztek be, a többi bányát 1957-59 között felhagyták.
A bánya nem volt sújtólég- , szénporrobbanás- és vízveszélyes, ezért ideális volt vájártanulók képzésére. Az elméleti oktatás Péliföldszentkereszten majd 1980-87 között Annavölgyön folyt a jelenlegi általános iskolában, végül Esztergomban.
A vasúti átrakónál osztályozó épült ahol porszenet, dara és darabos szenet osztályoztak, a porszenet a tokodi brikettgyárnak, a többit tüzép telepeknek adták el.
A meddőt az üzem feletti meddőhányóra siklópálya szállította fel. 1976-ban elfulladt a sárisápi XIX-es akna, ezért a tanbányában nyitottak az ottani bányászoknak is munkahelyeket, 1979-ig dolgoztak itt. A község határában, az Öreg- kő oldalában 1-20 m fedőréteg alatt eocén korú 1-4 m vastag széntelep volt. Innen 1990-91 között külfejtéssel 71 000 tonna szenet termeltek ki. A VI-os lejtakna még gazdaságosan lefejthető szénvagyona kevés volt, de az egyre rosszabb anyagi körülmények ellenére megkezdték 1984-ben a VII-es lejtős akna mélyítését. A VI. lejtakna lefejthető szénvagyona miatt az egyre rosszabb anyagi körülmények ellenére 1984-ben megkezdték a VII. lejtős akna mélyítését, öt év alatt teljesen új bányát építettek. A vájárképzés az 1992-93-as tanévvel befejeződött, a bányát egy Kft. vette át, de nem tudta sokáig üzemeltetni, 1994 májusában a termelés leállt, 1995 nyarán végbe ment a rekultiváció, csak az üzemi épületek maradtak meg amelyeket egy autóbuszos cég vásárolt meg.
Források:
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)
Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)
Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)
Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)
Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu
Fotók: Pick József, Solymár Judith gyűjteményéből, valamint a kisvasut.hu oldalról.