Tokod bányászata

A Tokod környékén a szénkibúvások már 1812 óta ismertek voltak, kisebb kitermelést is folytattak, de szervezett bányászkodás csak 1830-ban indult meg, amikor Brunner Antal kovácsmester a Kerékhegy gerincén a József-, Ignác-, Antal- és Borbála-táróban folytatott fejtésekkel feltárta a széntelepet. 1854-ben a Károly- és Antal-mezőt tűzvész pusztította el, mert a vastag telep ugyan kedvező fejtési lehetőséget nyújtott, de tömedékelésre lett volna szükség. 1855-ben Brunner bérletének joga Miesbach Alajosra,majd 1857-től Drasche Henrikre szállt át, aki 1859-ben a 41,5 méter mély gépakna lemélyítésével koncentrálta a termelést. 1866-ban a 70 méter mély, gőzgéppel felszerelt Gusztáv II.-akna készült el, amely 1886-ig termelt. 1868-tól a szénjogokat a „Kőszénbánya s Téglagyár Társulat Pesten” cég birtokolta. 1871 április 1-jén Gusztáv II.-aknán 18 áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt. 1872-ben megépült az 53 méter mély Vilmos-akna, amelyet 1883-ban 91 méterig mélyítettek, valamint a 245 méter hosszú Vilmos-táró. A szenet nagyrészt a táti rakodóra szállították, ahonnan hajóval továbbították a fővárosba. A nehézkes szekérszállítás kiváltására 1891-ben Tokodról Tátig lóvontatású vasút épült. Egy vonat 12 darab 6,5 mázsa raksúlyú csilléből állt. A pálya 6 kg/fm súlyú sínekből állt, 1,2 kilométerenként kitérőkkel ellátva. 1893. január 25-én 20 halálos áldozatot követelő bányatűz volt Vilmos-aknán. A vállalatot a bányakapitányság megbírságolta mert a halottak között két 14 éven aluli gyermek is volt, a gyermekmunkát pedig ekkor már tiltották. 1893-ban a Drasche érdekeltség a Trifaili társaság birtokába került, amelynek jogutódja a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. (MÁK).

Az esztergomvidéki szénterület földtani viszonyai c. könyvből (1922)
Az esztergomvidéki szénterület földtani viszonyai c. könyvből (1922)

A MÁK a tokod-dorogi határ felé terjeszkedett.

1893-ban megkezdték B-akna mélyítését amely 1895-ben el is érte a tervezett 159 méteres mélységet, de 220 l/ perces vízbetöréssel el is fulladt. Víztelenítették és folytatták a művelést, azonban 1896. augusztus 8-án ismét vízbetörés történt. Újra megkísérelték a víztelenítést, de az 5 mᶾ/ perces hozammal érkező vízzel nem boldogultak. Hasonlóan járt az 1895-ben megkezdett A-akna is. 175 méter mélységben elérték a széntelepet, s az aknát 150 lóerős Ganz szállítógéppel szerelték fel. 1898-ra elkészült az iker légakna is, de szeptember 17-én 10 mᶾ/ perc hozamú vízbetöréssel elfulladt. Mindkét bánya szénvagyonát később a tokodi altáróból fejtették le. A MÁK Rt. legnagyobb beruházása az altáró volt. Ez volt az első altáró a medencében. Bár a dorogi Reimann-altáró ismertebb és nagyobb is volt, hiszen a Salgó területe kb. háromszorosa volt a MÁK területénél, mégis ez élte túl a Reimann-altárót, utóda a mai napig üzemben van, a térség vízellátására épült vízmű található benne. A megépült Almásfüzitő- Esztergom- Budapest vasútvonal által teremtett olcsó szállítási lehetőség a széntelepek magasabb fokú kitermelését tette lehetővé. Ehhez a szállítás és a vízemelés hosszú távú észszerű koncentrációjára volt szükség. Számítások alapján a lóval vagy villamos mozdonnyal történő vontatás helyett végtelen kötelű szállításra rendezkedtek be az 1650 méter hosszú falazott, kétvágányos altáróban.

Régi Tokodi-altáró Molnár Márk 2005
Régi Tokodi-altáró Molnár Márk 2005

A kihajtás 1896 júniusában kezdődött, a Vilmos-aknából ellenvágatot hajtottak, az akna ezentúl légaknaként szolgált. A széntelepeket az altáróból indított ereszkékkel és siklókkal érték el, s mivel az altárót a karsztvíz nívója felett építették ki, így az egyes ereszkék elfulladása nem veszélyeztette a többi termelését. Ennek a megoldásnak nagy jelentősége volt a védőréteg nélküli széntelepeknél, ahol a vízbetörések gyakoriak voltak. A tokodi állomásról iparvágány épült az altáróig, a bánya körül Tokod külön településrésze épült ki munkás és tiszti lakásokkal, művelődési házzal, élelemtárral, orvosi rendelővel. A településrész akkorára nőtt, hogy mára Tokodaltáró néven önálló településsé vált. 1906-ban a szénmedencében itt alkalmaztak először iszaptömedékelést a tatabányai tapasztalatok alapján. A környéken jó tömedékanyagot biztosító homoklelőhelyek voltak. A termelés fokozódása szükségessé tette a szállítási és vízelvezetési kapacitás fokozását ezért a régi altáró mellett 1920-ban megkezdték az új altáró kihajtását is, amely már 3,5 km hosszú volt és a megtört vonalvezetése miatt villamos mozdonyos szállításra rendezkedtek be. A tervezésnél szóba került a Duna szintjéről történő indítás. A 17 méteres szintkülönbség a vízemelésben további jelentős költségmegtakarítást tett volna lehetővé, de az alagút, a Duna lapályán tervezett nyomvonal, úszóhomok betöréstől veszélyeztetett területen vezetett, ezért a tervről le kellett mondani. Az altáró kihajtásánál egy óriási barlangba (kaverna) futottak, amelyben kristálytiszta tó volt. A vízszint felett 20 x 20 x 20 méteres teremben az altáró továbbhajtása tutajról folyt, amíg a kitermelt mészkővel a tavat fel nem töltötték. A vasút közelében 1925-ben osztályozót építettek.

Régi tokodi osztályozó
Régi tokodi osztályozó

Az 1947-ben az államosítás után az új altárót összekötötték a Reimann-altáróval, mert az egységes igazgatás alá került bányászat teljes termelését Dorogon osztályozták. Ez alól még egy ideig a saját osztályozóval rendelkező ebszőnyi bányák voltak a kivételek. A vágányzatot az 500 milliméteres nyomtávról átépítették a Reimann-altáróban használt 580 milliméteres nyomtávra. Az összekötő vágat a dorogi altáró 1600. méteréből indult 15 ‰ emelkedésű vágattal, azonban a kedvezőtlen kőzetviszonyok miatt az összeköttetést 1954-ben már fel is adták. Tokodon 1967. május 13-án fejeződött be a termelőmunka, a légaknaként szolgáló A-aknát és az energia bevezetésére szolgáló Kábel-aknát betömedékelték, de az altárót nem. 1972-ben a IV/c ereszkében vízmű létesült Dorog majd Csolnok ellátására, később az 1980-as években bővítették a vízművet az Ágnes-ereszkével, majd ennek pótereszkéjével, ugyanis a karsztvízszint a tatabányai vízemelés következtében csökkent. 1993-ban Tát, Tokod, Mogyorós ellátására tovább bővítették a vízbázist. 2001-ben a ÉDV vízművel kötött szerződés lejártával a vízemelés megszűnt, a következő évben a vízbázist leszerelték. A bánya 2007-ben új tulajdonosok kezébe került, ők hosszú távú vízátvételi szerződést kötöttek a vízművel. A hat év üzemszünet következtében az altáróban omlások keletkeztek, a berendezéseket is újból ki kellett építeni. 2007 óta a vízellátás folyamatos, a rendszer Esztergom vízellátásában is részt vesz.

Tokodi-altáró 1500. méterében. Molnár Márk 2002
Tokodi-altáró 1500. méterében. Molnár Márk 2002

Tokodi-altáró Molnár Márk felvétele 2010
Tokodi-altáró Molnár Márk felvétele 2010

1925-ben Ágnes-aknát is az altáróhoz kapcsolták, amelyet tatabányai mintára egy függőleges és egy lejtős aknával mélyítettek. A régi altáró tengelyébe, annak bejáratához közel telepítették XV-ös aknát, és annak légaknáját a XVI-os aknát.

 XV-ös akna, Solymár Judit gyűjteménye
XV-ös akna, Solymár Judit gyűjteménye

Ezek az aknák az új altáró szárnyvágatába voltak bekötve, és a vízveszélyes Erzsébet-akna szénmezejének keleti folytatását művelték innen. Bár mesterséges határ választotta el a területet a fenti aknától, a XVI-os akna már mélyítés közben elfulladt. Az aknákat 1954-ben helyezték üzembe. 1965. augusztus 1-ig a termelés különösebb zavar nélkül folyt, ekkor 12 mᶾ/perces hozamú vízbetörés a vágatok egy részét homokkal töltötte fel. 1968. augusztus 2-án 1 mᶾ/perces hozamú betörés jelentkezett, mennyisége két hónapon keresztül 0,6-20 mᶾ/perc között mozgott. A főszivattyú-kamra teljesítményét 78 mᶾ/percre emelték, de november 22-én 5 mᶾ/perc vízbetörés keletkezett, amely később 35 mᶾ/percre emelkedett. Ez a többi emelt vízzel együtt már meghaladta a főszivattyú-kamra kapacitását, ezért december 11-én 16:10-kor a szivattyúkat a külszínről lekapcsolták és a bányát feladták. XVI-os akna tornyát 1981-ben a bányászat 200 éves évfordulójára Dorogon a Kálvária-hegyen állították fel.

Tokodtól északkeletre az Északmagyarországi Kőszénbánya Rt. 1891-ben telepítette az ácsolt Új-aknát.

Erzsébet-akna, Új-akna Solymár Judit
Erzsébet-akna, Új-akna Solymár Judit

Az oligocén széntelep elérésekor 1894-ben az akna elfulladt. Később víztelenítették, de 1895-ben a szivattyúzást a sok nehézség és az emelkedő költségek miatt feladták. 60 méterrel arrébb 1893-ban kezdték a falazott Kör-akna építését.

Erzsébet-akna, Kör-akna, Solymár Judit
Erzsébet-akna, Kör-akna, Solymár Judit

Az Új-akna sorsából okulva a mélyítéssel megálltak, 4,5 mᶾ teljesítményű szivattyút szereltek fel és légaknát mélyítettek a Kör-aknától vasajtóval elválasztva, hogy vízbetörés esetén függetlenek maradjanak. 1898. április 23-án elérték az eocén telepet, de másnap 24 mᶾ/perces vízbetörést kaptak, az akna így elfulladt.

A vízkitörés Erzsébet-aknán Kör-akna elfulladásakor. Pick József
A vízkitörés Erzsébet-aknán Kör-akna elfulladásakor. Pick József

10 év fáradtágos munkája, a Tokodon felépített modern munkástelep, az építéshez nyitott kisebb bányák, mind odavesztek egyetlen vagon szén termelése nélkül. Csak a gőzhajtású Regnier-szivattyú értéke 60 vagon szén árát tette ki…. Mintha ma felépülne egy autógyár teljesen felszerelve és egyetlen autót sem gyártana le, akkora beruházás vált semmissé. A bányánál 19 évig minden szünetelt, mivel az aknaszáj a víznívó alatt volt, a víz ez idő alatt folyamatosan folyt a kivezető csövön. Az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. tulajdonába került üzemben 1917-ben kezdtek a vízelzáráshoz, a Kör-aknába 8 méter vastag cementdugót készítettek Schmidt Sándor vezetésével. A víztelenítés után a termelést nem itt kezdték meg, hanem lemélyítették 1920-ra a sashegyi ikeraknát.

Sashegyi-akna, Pick József
Sashegyi-akna, Pick József

A Kör-aknához (Erzsébet aknatelep) keskeny nyomközű vasúton szállították a szenet, ahol szénmosó is került. Később a két bánya között alagút épült és sűrített levegős mozdonyokkal szállítottak. Sashegyen 1931-ben 3 áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt, 1938. február 25-én 960 l/perc hozamú vízbetörés történt, ezért március 7-én a bányát feladták. A sashegyi termelés közben Erzsébet-aknák víztelenítése is folyt, többszöri elfulladás után 1936-ban értek el sikert és megkezdték a mezők feltárását. Több mint 40 év munka után napvilágra jött az első csille szén. 1942 július 31-én 51 áldozatot követelő sújtólégrobbanás történt. 1944-ben a háború következtében az áramszolgáltatás megszűnt, az aknák ismét elfulladtak, a víztelenítés ismét többször sikertelen volt, a termelés végül 1946-ban folytatódott. 1961-ben az aknát 15 mᶾ/perc hozamú vízbetörés miatt feladták és elhatározták rekonstrukcióját. A vízelzárási munkák közben a gőzüzemű szállítógépeket villamos üzeműre cserélték, új műhelyek épültek, Erzsébet-aknába újból súlyos milliókat fektettek be, mai értéken egy kisebb gyárra valót.

Erzsébet-akna a rekonstrukció után
Erzsébet-akna a rekonstrukció után

A termelés 1967-ben indult újra a sikeres vízelzárási és víztelenítési munkák után, közben még zajlottak a rekonstrukciós munkálatok. 1971-ben több kisebb vízbetörés következtében az emelt vízmennyiség rohamosan emelkedett. Július 10-én egy addig száraz vágatban csepegő víz jelent meg majd rohamosan 50 mᶾ/ percre emelkedett. 12-én a vízmennyiség meghaladta a főszivattyúkamra kapacitását, a szivattyúkat a külszínről lekapcsolták. Az Erzsébet-aknába befektetett gigantikus összegek, mai értéken milliárdok ismét semmivé váltak.

Az új tokodi osztályozó
Az új tokodi osztályozó

Tokodi bányák termelése:

Régebbi bányák: 3 372 028 t

Tokodaltáró: 7 105 861 t

XV-ös akna: 2 891 009 t

Erzsébet-akna: 2 613 401 t

Források:

Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)

Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)

Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)

Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)

Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu