Miklós-akna
A Reimann-altárót Schmidt Sándor úgy tervezte kiépíteni, hogy a csolnoki Reimann-aknát Tömedék-akna érintésével érje el, így annak termelését is elszállítva. Azonban a beruházást vizsgáló bizottság ezzel nem értett egyet, mert az altáró így lefejtett területek felett haladt volna, ami problémássá és költségessé tette volna annak fenntartását.
A bizottságnak más ellenérvei is voltak, amelyek végül nem bizonyultak valósnak, de a lefejtett területekkel kapcsolatos aggodalmuk igen. 1915-ben ugyanis Tömedék-akna bekapcsolására, az eredetileg tervezettnél nyugatabbra megépített altáróba, az akna 70-es szinti alapvágatáról siklót építettek az altáró szintjére, innen is gyorsítva annak kihajtását. A sikló a szén altárón keresztül való szállítását szolgálta volna. Azonban a sikló az ódorogi lefejtett területeken áthaladva, az ott bent maradt szén öngyulladása miatt kiégett és már nem lehetett helyreállítani, ezért a régi útvonalon, a MÁV rakodóján feladva, vonattal kellett az akna szenét a dorogi osztályozóba szállítani.
Schmidt Sándor nem mondott le a szállítás koncentrációjától, emiatt az altáróból szárnyvágat épült és abba csatlakozva mélyítették le a Miklós-fékaknát. A „fékakna” azt jelenti, hogy itt nem a föld alatt termelt szenet hozták a felszínre vagy az altáró szintjére, hanem Tömedék-aknától Miklós-aknáig felszíni siklót építettek és a szénnel rakott csilléket Miklós-aknán eresztették le az altáró szintjére. Tömedék-akna üres csillékkel való ellátását úgy oldották meg hogy Miklós-akna mellet létrehozták a kerületi meddő hányót, a meddő anyagot Miklós-aknán felemelt csillékből kötélpályára adták fel, amely 1926-tól működött. Így a szénmedencében már meglévő aknák melletti meddőhányókat megszüntethették és új aknák mellett ilyet nem kellett létesíteni, valamint az erőmű salakját, és a szénosztályozóból kikerülő palát is ide szállították. Tömedék-aknát 1925-ben víz alá engedték, mert vízemelése 10 m³/ percre emelkedett. Ezt követően a Samu-akna víztelenítésére került sor, újra termelésbe állt, 1936-ig a külszíni sikló és a Miklós-akna az itt termelt szenet is elszállította. Ettől kezdve egészen 1959-ig Miklós-akna csak a meddő felszínre szállítására szolgált. Amikor a Tömedék-aknát újra megnyitották, az addigra már felszámolt felszíni siklót nem építették újjá, a szenet föld alatti siklókkal közvetlenül az altáró szárnyvágatába szállították.
1962-ig egy rövid időre, a Miklós-akna az abból kihajtott vágatokkal is termelő bánya lett. A termelést nehezítette, hogy a széntelep fölötti kerületi hányó égő meddője miatt, az alatta lévő művelt területnek magas volt a bányahőmérséklete. Tömedék-akna végleges felhagyásával együtt 1974-ben Miklós-aknát is betömedékelték, külszíni létesítményeit elbontották, az altáró szárnyvágatát le falazták.
A meddő kiszállítás ekkor már Annavölgyön történt.
Források:
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)
Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)
Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)
Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)
Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu
Fotók: Pick József, Solymár Judith gyűjteményéből, valamint a kisvasut.hu oldalról.