IX-es akna
1915-ben a csolnoki Reimann-akna és a dorogi Reimann-altáró beruházásainak támogatására a Csolnokról délre fekvő igen értékes borókási területet is megkutatták., Eleinte alsó-eocén telepeknek vélték az itt talált széntelepet, de az 1930-as években újabb kutatások során kiderült, hogy itt a középső eocén-telep is megjelenik. A mélyebben fekvő, alsó-eocén telepre XII-es aknát, a középső-eocén telep lefejtésére a IX-es aknát létesítették.
Az akna mélyítését 1935. május 7-én kezdték, ezzel egy időben a Reimann-altáró szárnyvágatának kihajtása is elindult a csolnoki Teréz-aknától. A jó minőségű, magasabban fekvő széntelephez nagy reményeket fűztek, kiváltani vélték a vízveszélyes alsó-eocén telepek bányászatát, de végül többszöri úszóhomok-betörés miatt ezt feladták. Az altáróból 436 méter hosszú lejtősaknát mélyítettek, a lyukasztás a függőleges aknával 1936. október 19-én történt. 1939-ben omlasztásos frontfejtéses művelési módra tértek át, így az üzem homokellátást nem igényelt. 1940 végéig a szellőztetést a külszínről induló XIII-as lejtaknához csatlakozva oldották meg.
Az üzemmenetet évi 60-70 alkalommal zavarta meg az úszóhomok betörése, amelyek közül 1941-ben egy 16 m³/ perc hozamú az egész nyugati alapvágatot elárasztotta. IX-es akna altáróból induló lejtősaknájával párhuzamosan hajtották XII-es aknáét is. Ennek meggyorsítására ellenvájatot indítottak IX-es akna felől is. Később, miután erre már nem volt szükségük, az összeköttetést elgátolták és a külszínről cementáló fúrással tömedékelték el. Ennek ellenére ez a kapcsolat később végzetesnek bizonyult. 1943. december 20-án a XII-es aknát tervszerűen víz alá engedték a fakadó vizek nyugvó vízszint alatti cementálása céljából. A víz átszivárgott IX-es akna nyugati mezejébe is. 1944. május 3-án a víz betört a keleti mezőbe is, ahol a -57-es szinten torlasz keletkezett, és kilenc bányász menekülését ellehetetlenítette. Holttesteiket csak a víztelenítés után tudták felszínre hozni. A dorogi szénmedence sok száz vízbetörése közül ez volt az egyetlen, amely emberi életet követelt. Az akna nem csak ezért vált hírhedté, 1951-52. között XII-es aknával együtt víztelenítették, majd újból termelésbe állt. A IX-es akna történetében az egyik legfigyelemreméltóbb epizód a következő évben (1953-ban) következett. Ekkor egy internáló tábort hoztak létre a légakna körül, politikai elítéltek dolgoztak itt kegyetlen körülmények között. Eredetileg nem érintkezhettek volna a bányászokkal, de szakértelem híján végül az elítéltek nem dolgozhattak magukban. A helyi bányászok sokat segítettek a raboknak a külvilággal való kapcsolattartásban. A tábor a rabok éhségsztrájkjának hatására 1956 novemberében megszűnt. 1960. április 1-jén IX-es, XII-es, XIV-es aknákat Borókási Bányaüzem néven szervezetileg egységesítették. A keleti mezőben acéltámos kamrafejtést vezetnek be. 1961. május 31-én a keleti mező -134 méteres szintjén sújtólégrobbanás történt, egy halálos és két súlyos sebesülést okozva. 1962-ben megkezdték a tárópillér iszaptömedékeléses fejtését löszös homokkal, mivel a lösz a helyszínen is rendelkezésre állt, homokvasút viszont ehhez a bányához nem vezetett. 1970-re az akna a kimerülés időszakába érkezett, még három évnyi termeléshez elegendő szénvagyona maradt. Azonban július 7-én a XII-es akna katasztrofális nagyságú, 140 m³/ perc hozamú vízbetörése következtében a IX-es akna is elfulladt. Ezután az aknát betömték, külszíni létesítményeit felszámolták a rabtábor maradványaival együtt. Az akna legnagyobb termelését 1941-ben érte el, amikor 202 530 tonna szén került felszínre, más években átlag 150 000 tonnát termelt.
Források:
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)
Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)
Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)
Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)
Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu
Fotók: Pick József, Solymár Judith gyűjteményéből, valamint a kisvasut.hu oldalról.