Pálinkás (Pálinkaházi)-táró
A Reimann –altáró tervezéskor már számításba vették a távolabbi annavölgyi üzem bekapcsolását is. Az ottani bánya alapvágata közel egy szintben volt az altáróval, onnan lejtős aknán jutottak fel a csillék a régi iskola magasságába, benzin üzemű mozdonyok vontatták őket a Rózsa Ferenc utcáig ahonnan kötélvontatással ereszkedtek a vasútállomásra. További költségnövelő tényező volt, a vasúti fuvar Dorogig. Ennek kiváltására az alapvágatot 1924-ben összelyukasztották az altáróval és egy további 800 méteres vágattal az annavölgyi vasútállomás közelében a felszínre lyukasztották. Ez légvezetésre, vízelvezetésre és a helyi munkásság bejárására szolgált., Az annavölgyi bejárat a Pálinkás-táró nevet kapta.
A Reimann-altáró így tulajdonképpen egy alagút lett, melynek hossza 6850 méter. Az aláfejtések miatt később a középső részen új nyomvonalat hajtottak ki, így ez a hossz 6780 méterre módosult. A dorogi oldalon eleinte sűrített levegős, majd 1921-től villamos mozdonyok, annavölgyi oldalon benzinmozdonyok később sűrített levegősek, majd a teljes villamosítás után, mindenhol Ganz gyártmányú villamos mozdonyok dolgoztak.
A II. világháborúban, amikor a front elérte Annavölgyet, a lakosság a Pálinkás-táróba menekült, ez után a német hadsereg a táró bejáratát berobbantotta. A lakosság a táró szellőztetését ellátó meredek „Mókus-gurítón” menekült ki egy család kivételével, akik nem voltak hajlandóak otthagyni a felhalmozott nagy mennyiségű élelmet. Az áthúzó légáram megszűnésének hatására ők meg is fulladtak, holttesteiket a táró újranyitása után szállították ki.
1976 után az altáró egyedül a dorogi, a jelenlegi Baumit porta szomszédságában található XXI-es akna szenét szállította Annavölgyre, onnan 1985-ig a kötélpálya vitte Tokodra. Ez azt jelentette, hogy a szén a légvonalban 4 kilométeres távolságot 11 kilométeren tette meg. 1985-től a kötélpálya is leállt, a további két évig a Pálinkás-tárón kiszállított szenet tehergépkocsik hordták Tokodra, ahogy az időközben nyílt, az altáró rendszertől távol eső bányákét is. 1987-ben XXI-es akna is bezárt, 70 év után az altáróban a szénszállítás megszűnt. A fenntartás nélkül maradt alagút hamar tönkrement, utoljára 1990-ben jártak benne felmérni a bent maradt, kihozhatatlan értékeket, mint például a szivattyúk, bányamozdonyok. Az annavölgyi részt 23 méter után befalazták, a mögötte levő részt tömedékelték.
Források:
Schmidt Sándor: Az esztergomi szénmedence bányászatának ismertetése. (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt., 1932)
Székely Lajos: Az esztergomi szénmedence bányászatának fejlődése. (Műszaki Könyvkiadó, 1960)
Tóth Tibor: Szénbányászat a dorogi medencében 1781—1981. (Dorogi Szénbányák Vállalat, 1981)
Ladányi András: A Dorogi Szénbányák Vállalat története 1981-2004. (Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány, 2010)
Szerző: Molnár Márk kisvasut.hu
Fotók: Pick József, Solymár Judith gyűjteményéből, valamint a kisvasut.hu oldalról.